Elfeledett banki ígéretek s a munkabér-átutalások

Az adózásnak a pénzügyi szolgáltatókat érintő lehetséges változása újra felpörgeti a banki jutalékokkal kapcsolatos fogyasztói elégedetlenséget – érzékelik az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) pénzügyi szakértői. A fogyasztók/banki ügyfelek közül sokan tartják a szolgáltatásokkal aránytalan, alig indokolható gazdagodásnak a bankok bevételszerzési törekvéseit. Az egyenlőtlen érdekérvényesítési képességből fakadó kiszolgáltatottság, a bankok üzletszabályzataiba foglalt, egyoldalúan biztosított jogok, a panaszok hiábavalóságából következő „kifáradás” ellenére a gyakran indulatoktól sem mentes elégedetlenség legalább meghallgatást keres. Különösen sok kritika éri a folyószámla-vezetés, a készpénzfelvétel költségeit.

Számos bank a korábbi jogszabályban is meghatározott és korlátozott mértékben (elsősorban a közalkalmazottakra és köztisztviselőkre érvényesen) biztosított – ingyenes felvétel helyett egyre növekvő költségeket számít fel minden kifizetés után, történjen az akár a bank pénztárában, akár a pénzkiadó automatánál. Pedig ez rendszeresen és visszatérően hatályos jogszabályokat sért, mert például az 1992. évi XXIII tv. a köztisztviselők jogállásáról, továbbá a XXXIII tv. a közalkalmazottak jogállásáról előírja, hogy az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetményfizetés a köztisztviselő/közalkalmazott részére költségtöbbletet nem okozhat.

A jelenlegi gyakorlattal sérül az a törvényi alapelv, amely szerint a munkavállaló a munkabéréhez hiánytalan jogosult hozzájutni.

A munkáltatók részéről alkalmazott kifizetési mód jelenlegi gyakorlata szerint a dolgozói, közalkalmazotti/köztisztviselői munkabérek átutalása során az úgynevezett csoportos átutalás került alkalmazásra, amely éppen azért került bevezetésre – átvéve és alkalmazva az EU tagországok gyakorlatát –, hogy a tömeges munkabér-átutalások banki költségei jelentősen csökkenjenek. Az ilyen típusú fizetési megbízásokat a munkáltató és a megbízást elvégző pénzintézet hajtja végre a közöttük létrejött szerződés alapján, és ebben a szerződésben a fizetési megbízások költségeiben is megállapodnak, azaz az átutalás költségeit a munkáltató viseli.

Mégsem lehet megállapítani a kétszeres megterhelés (double charging) esetét, mert a fizetés kezdeményezője (a munkáltató) kifizeti az átutalás költségét, és ezért azt a szolgáltatást nyújtja a bank, hogy a fizetés kedvezményezettjének (a munkavállalónak) a számlájára az átutalt összeg hiánytalanul megérkezik, akárhol él a kedvezményezett. Valójában azt tapasztaljuk, hogy a banki gyakorlatban ahány részre oszthatók a folyamatok, annyiszor lehet költségeket rendelni hozzájuk. Míg egy fogyasztó számára természetes, hogy azért kapja a munkabérét egy számlára, hogy azt részére kifizessék, a fizetési megbízást elvállaló szolgáltató „joggal” hivatkozhat arra, hogy a kedvezményezett/fogyasztó részére a megbízó által átutalt összeg hiánytalanul megérkezett, ezért az átutalás teljesült. A kifizetés már másik folyamat, más költséggel, amit az fizet, aki a szolgáltatást igénybe veszi.

Mindezek alapján e gond a pénzügyi szolgáltatási problémák köréből áttolható a hasonlóan gyenge érdekérvényesítési képességgel rendelkező munkavállalói érdekvédelmi nehézségek közé. Csak néhány elszánt fogyasztó nem akarja elfelejteni az ígéreteket, hangoztatja makacsul, hogy a bankok magatartása valóságosan is  „ügyfélbarát” lehetne, és nem érti miért lehet az ő pénzintézethet küldött pénzét „ingyen” használni…

2004. szeptember