Március 15.-ei ünnepség Pusztaszabolcson
/Kálmán Péter/ 2005.03.15. 20:41
2005 március 15.-én 10 órai kezdettel megemlékezést tartottak Pusztaszabolcson a polgármesteri hivatal előtt az 1848 -as forradalom és szabadságharcról.
Az ünnepség megnyitásaként, az összegyült közönség meghallgatta a himnuszt, majd Czompó István polgármester úr ünnepi beszédét.
A polgármester úr beszédében az alábbiakat mondta:"
Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt Ünneplők!
Március 15-e évről évre nagy kérdést ad elénk, a szabadság nagy kérdését. Mi is lenne a szabadság? Figyelünk rá? Fontosnak tartjuk? Megbecsüljük? Vajon boldogít-e minket a szabadság, vagy csak „mint a gyémánt a bérczek kebelében” előlünk mélyen elrejtve van? – mondotta gróf Széchenyi István.
Március 15.-ei ünnepség Pusztaszabolcson 2005.03.15. 20:41
2005 március 15.-én 10 órai kezdettel megemlékezést tartottak Pusztaszabolcson a polgármesteri hivatal előtt az 1848 -as forradalom és szabadságharcról. Az ünnepség megnyitásaként, az összegyült közönség meghallgatta a himnuszt, majd Czompó István polgármester úr ünnepi beszédét. A polgármester úr beszédében az alábbiakat mondta:
"Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt Ünneplők!
Március 15-e évről évre nagy kérdést ad elénk, a szabadság nagy kérdését. Mi is lenne a szabadság? Figyelünk rá? Fontosnak tartjuk? Megbecsüljük? Vajon boldogít-e minket a szabadság, vagy csak „mint a gyémánt a bérczek kebelében” előlünk mélyen elrejtve van? – mondotta gróf Széchenyi István.
Hétköznapjainkat rengeteg gond terheli meg: a megélhetés bajai, emberi konfliktusok, amelyeknek sokunk életében napról napra ismétlődnek. Méltán érezhetjük úgy, hogy sok minden hiányzik az életünkből. Ám van szabadságunk! Szabadság, amely annyi nemzedéknek nem adatott meg. Szabadság, ami lehetőséget ad arra, hogy ezeket a hiányokat pótoljuk. Szabadság, ami esélyt ad arra, hogy emberhez méltó életet éljünk, hogy saját emberségünkből, a saját akaratunk szerint cselekedjünk.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
„Ezen a napon virradt fel a magyar szabadság napja. Ezen a napon rázta le a magyar nép az abszolutizmus jármát, ezen a napon törte ketté azokat a bilincseket, melyek megkötve tartották a magyar nemzet akaratát.” Ilyen egyszerű március 15-e igazságga!
S mi is volt ez az akarat? A márciusi ifjak 12 pontja fogalmazta meg a leghatásosabban. Mindenekelőtt a szólásszabadság.
Az, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét.
Az volt a magyar nemzet akarata, hogy mindenki szabadon írhasson, s ne a hatalom mondja meg, mit írhat le, s mit nem!
Az, hogy politikai meggyőződése miatt senki ne kerüljön börtönbe!
Az volt a magyar nemzet akarata, hogy a saját sorsát a saját kezébe vegye.
Az, hogy legyen saját kormányunk! Saját kormányunk, amit mi választunk, s ha alkalmatlan a feladatára, mi magunk válthassuk le.
Az volt a magyar nemzet akarata, hogy minden polgártársunkat – tartozzék bármely felekezethez is – egyforma jogai legyenek, s hogy a közös terhek hordozásához mindenki anyagi lehetőségeihez mérten járuljon hozzá!
Az volt a magyar nemzet akarata, hogy a magyar nemzet minden része tartozzon össze, lépjen unióra saját magával.
Az volt a magyar nemzet akarata, hogy szűnjön meg a jobbágyság, hogy mindannyian szabadon dönthessünk arról, kinek akarunk szolgálni, kinél akarunk munkába állni, s általában, hogyan akarunk rendelkezni az életünkről!
Ezek a kívánságok akkor szinte egy varázsütésre megvalósultak. Hatalmas lehetőségek nyíltak meg egy szempillantás alatt. Vörösmarty Mihály egyik legszebb versében, az Előszóban így írt azokról a napokról:
„Öröm- s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Melly által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.”
A szabadságot azonban kezdettől fogva veszély fenyegette. Rövidesen kiderült, hogy halálos veszély. A nemzet egy emberként állt talpra ebben a veszélyben és vállalta a harcot a szabadságáért.
A márciusi ifjak nemzedékéből hányan adták oda fiatal életüket! Elég, ha a Segesvárnál eltűnt Petőfire és az Érchegységben elesett Vasvárira gondolunk. Vagy gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első mártír miniszterelnökére, aki mindvégig a béke útját járta. Vagy az aradi vértanúkra, a kitűnő honvédtábornokra, akik Európa egyik legjobb hadseregét futamították meg, s csak a legnagyobb tudta megadásra kényszeríteni őket. Ha rájuk gondolunk, az jut rögtön eszünkbe, hogy a szabadságharc elbukott. Ha Segesvár forró napjára, ha a temesvári szégyenre, ha Komárom bedőlt várkapujára gondolunk, az jut eszünkbe, hogy a szabadságharc elbukott. Ha az aradi várbörtön éjszakájára, ha Haynau rémuralmára, ha a száműzöttek sanyarú sorsára gondolunk, az jut eszünkbe, hogy a szabadságharc elbukott. Közelről szemlélve valóban ez a helyzet, s talán hiábavalónak tűnik a sok áldozat is.
Ez a szabadságharc is arra tanít minket – mint mindegyik szabadságharc a történelemben –, hogy a fegyver és az erőszak rövid időre (néha nem is olyan rövid időre) elállhatja a szabadság útját, de győzni soha, soha nem győzhet!
Ha jobban belegondolunk, az 1848-as szabadságharc mégsem bukott el! Először is azért nem, mert a 12 pont egyik legfontosabb követelése, a jobbágyfelszabadítás érintetlen maradt. Talán ez az egy dolog megérte azt a rengeteg áldozatot, annak a rettenetes egy esztendőnek a harcait. A szabadság vagy annak inkább csak egy kis része sokak számára kézzelfogható, napi valósággá vált.
Másodszor azért sem, mert mindig példa és erő a zsarnokság elleni küzdelemben. 1848, Te csillag! Te vagy az a mérték és mérce, amely a széthúzás idején a szabadság gondolataival egyesítheted a nemzetet! Március 15-e, a Talpra magyart, a 12 pont és a Kossuth-nóta adott erőt az abszolutizmus éveiben éppúgy, mint a XX. század diktatúráinak legsötétebb korszakaiban. Elődeink nagyon is megbecsülték 1848 emlékezetét, és most nekünk, egy békés rendszerváltoztatás gyermekeinek is meg kell becsülnünk! Belőle tanulhatjuk meg életre váltani a szabadságot, az emberhez méltó teljes életet.
Tisztelt Ünneplők!
Valóra kell váltanunk mindazt, ami a szabadságból következik. Ki kell teljesítenünk az életünket. A szabadság csak lehetőség: magunk éljük az életünket. Minden lehetőség csak annyit ér, amennyit valóra tudunk váltani belőle.
Czompó István polgármester ünnepi beszéde, mely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett megemlékezésen hangzott el."
/Kálmán Péter/
|